Groupe Kedge Business School Bordeaux kettősdiploma program

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara (PTE KTK) és a Groupe Kedge Business School Bordeaux (Kedge) között létrejött megállapodás értelmében a Pécsi Tudományegyetem Business Administration and Management BSc képzésében résztvevő hallgatók a magyar diploma mellé a partneregyetem BSc diplomáját is megszerezhetik.
 

Feltételek

  • Azok a hallgatók, akik teljesítették az összes előfeltételt, jelentkeztek és rendelkeznek a program igazgatójának ajánlásával, egy tanévet (5. és 6. félév) és egy féléves szakmai gyakorlatot végeznek a KEDGE BS-nél, ahol a KBA programban vesznek részt.
  • A hallgatóknak összesen 181 ECTS-t kell teljesíteniük, a KEDGE BS-ben az alapképzésben részt vevő hallgatók számára a minimálisan felvett kreditek 60 ECTS (2 tanulmányi félév). A bordeaux-i tartózkodásuk alatt online kell teljesíteniük a Szakdolgozat - Kutatásmódszertan kurzust és a szakdolgozat konzultációt az PTE KTK-n.
  • A hallgatóknak a KEDGE BS által felügyelt, legalább 20 hetes, 30 ECTS értékű szakmai gyakorlatot kell teljesíteniük.
  • A hallgatóknak sikeres vizsgát kell tenniük.
  • A hallgatóknak hivatalosan igazolniuk kell a TOEFL 550 vagy más, egyenértékű angol nyelvtudásukat.