Lezajlott a 2018-as Simonyi Summer Social Enterpreneurship Program

2018. augusztus 9. 13:11

2018. július 9. és 27. között került megrendezésre a Simonyi Summer Social Entrepreneurship Program, aminek keretében a University of Ohio, The College of Wooster, University of Botswana és a Pécsi Tudományegyetem hallgatói (összesen 40 fő), vegyes csoportokban, kilenc valós projekten dolgoztak.

A projektek során a Gere Hotel, Villányi Borút, Máltai Szeretetszolgálat, Y Közösségi Ház, Mevid, PTE Sport Medical Center szervezetek szakértőivel, projektgazdáival folyt a közös munka, akikkel az ősszel tovább folytatódik a most megkezdett együttműködés. A projektek rövid összefoglalója megtekinthető a netMIB platformon (http://netmib.pte.hu/problems), amely egy olyan EU-s forrásból létrehozott közösségi platform, ami vállalkozói projektek, csoportban történő fejlesztését teszi lehetővé.

Külön öröm számunkra, hogy az egyik, BABA-s hallgatónk által kezdeményezett projektre a regionális sajtó is felfigyelt. A Buddyy nevű alkalmazás lehetővé teszi a tanároknak, hogy olyan szorgalmi és gyakorló feladatokat tegyenek elérhetővé a diákok számára, melyeket saját kreativitásukkal, az éppen aktuális tananyagra szabva készíthetnek el. https://www.pecsma.hu/top/forradalmi-pecsi-alkalmazassal-tanulhatnak-jatekosan-felsosok/.

Az elmélyült szakmai munka mellett a hallgatóknak jutott ideje szabad időtöltésre is, amit videókban örökítettek meg: http://netmib.pte.hu/videos/simonyi_summer_social_entrepreneurship_progr.... A három hét során lehetőségük volt megismerni Pécset, ellátogatni Villányba, Abaligetre és Orfűre.

Kapcsolódó Híreink

Elmélet és gyakorlat találkozása: Sikeres projektfélév a Pécsiközgázon

A 2025-ös őszi félévben ismét bebizonyosodott, hogy a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán a hallgatói..

Közel 70 vendégelőadás egy félév alatt

Az idei tanévben is kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a Karon folyó gyakorlati oktatás ne csak az elméleti..

Nyílt Nap a Pécsiközgázon!

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara Nyílt Napot hirdet! A programon való részvétel előzetes..

Lezajlott a 2025/26-os őszi iExpo

Az iExpo 2025-ben is bizonyította, hogy a kreativitás, az innováció és az együttműködés kiemelkedő értéket képvisel a..

MakroKlub

Kiváló beszélgetést folytattunk a mai napon Az értékláncok gazdaságtana című kurzus keretében Sütő Szabolccsal..

Tudományos Adventi Kalendárium

Elindult a visszaszámlálás az év legszebb ünnepéig. Még 24 nap van hátra, amely alatt naponta egy-egy publikációt fogunk..

Az MBH Bank arculatát viselő új teremmel bővült a Kar

Az MBH Bank és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésének jegyében új, a bank arculati elemei szerint kialakított..

Lezajlott a 38. OTDK-részvételre lehetőséget adó 1. kari TDK-forduló

Összesen 16 dolgozattal jelentkeztek a hallgatók, amelyeket három tagozatban mutathattak be. Örömmel jelentjük, hogy a..