Orientációs Napok - 2024. 09. 02-03.

2023. július 26. 15:07

Karunkon 2024. szeptember 2-3-án  Orientációs Napokat tartunk, amely során szó lesz a beiratkozásról, tandíjbefizetésről, egyéb tanulmányi ügyekről és az online felületek kezeléséről is. Mindemellett a Karon tevékenykedő központok is bemutatkoznak, sok interaktív programon vehetsz részt  így ez a nap remek lehetőség arra, hogy megismerd a szaktársaidat, a campust és a várost, ahol az elkövetkező években az időd nagy részét töltöd majd.

Az Orientációs Napon a részvétel kötelező!

Levelezős orientációs nap szeptember 7.

Figyelem! Azok az elsőéves hallgatóink, akik már voltak a PTE KTK hallgatói (pl. FOKSZ képzésen), az Orientációs  Napok egy rész alól felmentést kaphatnak. Kérjük, jelöld ezt be a regisztrációs űrlapon és emailben tájékoztatunk a részletekről!

Kérjük, hogy az Orientációs Napra feltétlen hozd magaddal a beiratkozási lap kinyomtatott példányát aláírva és egy igazolványképet (ennek a hátuljára mindenképp írd fel a neved), és ne felejtsd el leadni azt a regisztrációnál, Tanulmányi Osztályunk munkatársainál! A dokumentumokat, amiket a felvételi során a pontszámításnál figyelembe vettek a Neptun rendszerbe Neked kell majd feltöltened az itt található információk alapján.

2024. szeptember 2., HÉTFŐ

ALAPKÉPZÉS - Gazdálkodási és menedzsment (magyar nyelven)

08:00 – 08:30 Regisztráció (Helyszín: 1. emelet)

08:30 - 09:30 Dr. Takács András (dékán) és Dr. Erdős Katalin (dékánhelyettes): Köszöntő és Kari tájékoztató (B025)

09.30 - 11.00 : Felületek használata + Tanulmányi tájékoztató (Neptun, Moodle, Openup, Microsoft365) (B128 átvetítve a B021-be)

11:00 – 11:30 Kampusztúra (találkozás a regisztrációs pultnál)

11:30 – 12:30 EBÉDSZÜNET 

12:30 – 15:30 Karrierpont Tréning (B316, B018, B019, B020, Hatchery, B323/2)

ALAPKÉPZÉS - Turizmus és vendéglátás 

08:00 – 08:30 Regisztráció (Helyszín: 1. emelet)

08:30 - 09:30 Dr. Takács András (dékán) és Dr. Erdős Katalin (dékánhelyettes): Köszöntő és Kari tájékoztató (B025)

09.30 - 12.30 : Karrierpont Tréning (B316, B018, B019, B020)

12:30 – 13:30 EBÉDSZÜNET 

13:30 – 14:00 Kampusztúra (találkozás a regisztrációs pultnál)

14:00 – 15:30 Felületek használata + Tanulmányi tájékoztató (Neptun, Moodle, Openup, Microsoft365) (B128 átvetítve a B021-be)

ALAPKÉPZÉS - Kereskedelem és marketing

09:00 – 09:30 Regisztráció (Helyszín: 1. emelet)

09:30 – 10:00 Szentendrei Judit (marketing irodavezető): Kari kultúra, diákélet (B314)

10:00 – 11:00 Dr. Szűcs Krisztián (intézetigazgató): Bemutatkozik a Kereskedelem és marketing szak (B314)

11:00 – 12:00 Jjáték a KTK HÖT-tel! (találkozás a bejáratnál)

12:00 – 13:00 Üdvözlünk a gyakorlat világában  - az Alkalmazott Tanulások Központjának programja (B310, B311, B312)

ALAPKÉPZÉS - Pénzügy és számvitel

09:00 – 09:30 Regisztráció (Helyszín: 1. emelet)

09:30 – 10:00 Szentendrei Judit (marketing irodavezető): Kari kultúra, diákélet (B314)

10:00 – 11:00 Kleschné Dr. Csapi Vivien (intézetigazgató): Bemutatkozik a Pénzügy és számvitel szak (B311)

11:00 – 12:00 Üdvözlünk a gyakorlat világában  - az Alkalmazott Tanulások Központjának programja (B310, B311, B312)

12:00 – 13:00 Városismereti játék a KTK HÖT-tel! (találkozás a bejáratnál)

ALAPKÉPZÉS - Gazdálkodási és menedzsment angol nyelven

Tovább az angol nyelvű képzés orientációs programjára >>>

2024. szeptember 3., KEDD

ALAPKÉPZÉS - Gazdálkodási és menedzsment (magyar nyelven)

09:00 – 09:30 Regisztráció (Helyszín: 1. emelet)

09:30 – 11:00 Szentendrei Judit (marketing irodavezető): Kari kultúra, diákélet (B025)

10:00 – 11:00 Dr. Szabó-Bálint Brigitta: Bemutatkozik a Gazdálkodási és menedzsment szak (B025)

11:00 – 12:00 Üdvözlünk a gyakorlat világában  - az Alkalmazott Tanulások Központjának programja (B310, B311, B312)

12:00 – 13:00 Városismereti játék a KTK HÖT-tel! (találkozás a bejáratnál)

ALAPKÉPZÉS - Turizmus és vendéglátás 

09:00 – 09:30 Regisztráció (Helyszín: 1. emelet)

09:30 – 11:00 Szentendrei Judit (marketing irodavezető): Kari kultúra, diákélet (B314)

10:00 – 11:00 Dr. Csapó János: Bemutatkozik a Turizmus és vendéglátás szak (B312)

11:00 – 12:00 Városismereti játék a KTK HÖT-tel! (találkozás a bejáratnál)

12:00 – 13:00 Üdvözlünk a gyakorlat világában  - az Alkalmazott Tanulások Központjának programja (B310, B311, B312)

ALAPKÉPZÉS - Kereskedelem és marketing

08:00 – 08:30 Regisztráció (Helyszín: 1. emelet)

08:30 - 09:00 Dr. Takács András (dékán) és Dr. Erdős Katalin (dékánhelyettes): Köszöntő és Kari tájékoztató (B025)

09.30 - 12.30 Karrierpont Tréning (B018, B019, B020, B422, B316)

12:30 – 13:30 EBÉDSZÜNET 

13:30 – 14:00 Kampusztúra (találkozás a regisztrációs pultnál)

14:00 – 15:30 Felületek használata + Tanulmányi tájékoztató (Neptun, Moodle, Openup, Microsoft365) (B128 átvetítve a B021-be)

ALAPKÉPZÉS - Pénzügy és számvitel

08:00 – 08:30 Regisztráció (Helyszín: 1. emelet)

08:30 - 09:30 Dr. Takács András (dékán) és Dr. Erdős Katalin (dékánhelyettes): Köszöntő és Kari tájékoztató (B025)

09.30 - 11.00 : Felületek használata + Tanulmányi tájékoztató (Neptun, Moodle, Openup, Microsoft365) (B128 átvetítve a B021-be)

11:00 – 11:30 Kampusztúra (találkozás a regisztrációs pultnál)

11:30 – 12:30 EBÉDSZÜNET 

12:30 – 15:30 Karrierpont Tréning (B316, B018, B019, B020, B422, B323/2)

ALAPKÉPZÉS - Gazdálkodási és menedzsment angol nyelven

Tovább az angol nyelvű képzés orientációs programjára >>>

Felsőoktatási Szakképzés (minden szak)

2024. szeptember 3.

08:30– 09:00 Regisztráció (Helyszín: 1. emelet)

09:00 – 09:30 Szentendrei Judit (marketing irodavezető): Kari kultúra (B314)

09:30 – 10:30 Dr. Takács András (dékán) és Dr. Erdős Katalin (dékánhelyettes): Köszöntő és Kari tájékoztató (B314)

10:30 – 11:00 Kampusztúra (találkozás a regisztrációs pultnál)

11:00 – 12:30 Nagy Norbert (tanulmányi osztályvezető): Oktatási és adminisztrációs tájékoztató (B128 és B021)

Gólya kérdőív

Mint minden újdonsült hallgatónkat, Téged is arra kérünk, hogy töltsd ki Gólya kérdőívünket, hogy jobban megismerhessük a felvételivel kapcsolatos információszerzési és médiahasználati szokásaid. 

Mindazon hallgatók között, akik a tesztet 2024. szeptember 2. reggel 8:00 óráig kitöltik, egy Pécsiközgázos ajándékcsomagot fogunk kisorsolni az Orientációs Nap keretében. Ehhez nem kell mást tenned, mint a teszt kitöltésének első oldalán megadni egy jeligét és egy jelszót, hogy a későbbiekben be tudjunk azonosítani. Minderre azért van szükség,  mert a teszt anonim (nem kérünk senkitől nevet, sem elérhetőséget). 

Köszönjük, hogy a teszt kitöltésével segíted munkánkat!

Tanulmányi információk

Az alábbi oldalakon megtekinthetők a képzési szinteknek megfelelően a legfontosabb tanulmányi információk, mint a tanév rendje, órarendek, tantervek stb. 

Felsőoktatási szakképzés

Alapképzés 

Mesterképzés

Tanulmányi Osztály

Tanulmányi Osztályunk munkatársai szívesen segítenek Neked, amennyiben a tanévkezdéssel kapcsolatban kérdéseid lennének!

Cím: PTE KTK Tanulmányi Osztály - 7622 Pécs, Rákóczi u. 80. (1. emelet)

Email: to [at] ktk.pte.hu

Telefon: +36 72 501 599

Mellék: 23159

Ügyfélfogadás és munkatársak elérhetőségei

Kapcsolódó Híreink

Fókuszban a mesterképzés - Nyílt Nap

Mesterképzéses tájékoztatót hirdetünk, 2024. október 18-án 14 órakor, a B323/1-es teremben, amelynek fókuszában a 2025..

Ujvári János diplomadíj-pályázat 2024/25

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2024/2025. tanév őszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj..

Volt-e fiskális ingyen ebéd Magyarországon? Váry Miklós előadása a PTE KTK-n

Váry Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, izgalmas kérdést feszeget legújabb előadásában. 2024. október 10..

Idén is nagy sikerrel zárult a Kutatók Éjszakája a PTE KTK-n!

Az idei évben is minőségi szórakozási lehetőséget nyújtott a Kutatók Éjszakája szeptember 27-én a PTE KTK-n.

Piacvezetőktől tanulhatják a digitális marketing gyakorlatát marketing mesterszakos hallgatók.

Új lehetőség a marketing mesterképzésen, hogy a hallgatóink a mesterdiplomájuk mellé a megfelelő kurzusok elvégzésével..

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj oklevél átadása

2024. szeptember 23-án kerültek átadásra a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj oklevelei. A pályázat elbírálásának alapja a..

Kutatók Éjszakája a Pécsiközgázon 2024

Karunk az idei évben is becsatlakozik a méltán népszerű Kutatók Éjszakája elnevezésű kezdeményezésbe.

ReSem Kutatói Szeminárium a KTK-n

Nagy érdeklődés mellett az őszi szemeszterben is elstartolt a Research Seminars – Kutatói Szemináriumok programsorozata..