Valós vállalati kihívásokra adtak válaszokat elsőéves hallgatóink a SPAR-ral való együttműködésben

Pécsiközgáz - Centre for Applied Learning
2026. május 12. 09:19

Május 8-án a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán a SPAR-ral való együttműködés keretében elsőéves hallgatói csapataink négy, a SPAR Régiók Kincsei programjában résztvevő vállalat marketingkihívásaira dolgoztak ki megoldási javaslatokat, amelyeket prezentáció formájában mutattak be a SPAR, valamint az érintett cégek képviselői előtt.

A bemutatók során a hallgatók valós piaci helyzetekre reflektálva, kreatív és gyakorlatorientált javaslatokkal készültek. A projektek fókuszában olyan marketingproblémák álltak, amelyek a résztvevő vállalkozások mindennapi működéséhez, márkaépítéséhez és piaci lehetőségeihez kapcsolódnak, így a csapatok munkája valódi értéket jelentett a projektgazda cégek számára is.

Az ehhez hasonló együttműködések különösen fontosak Karunk számára, hiszen kiválóan megmutatják a tapasztalaton alapuló, gyakorlatorientált oktatás erejét. Meggyőződésünk, hogy a hallgatók fejlődését sokkal előremutatóbban segítik azok a feladatok, amelyekben valós vállalati helyzetekre, valódi problémákra kell választ adniuk, mint a kizárólag hagyományos, oktatási módszerek. Az ilyen projektek nemcsak a szakmai kompetenciák fejlesztéséhez járulnak hozzá jelentős mértékben, hanem ahhoz is, hogy a Kar aktív szerepet vállaljon a régió gazdasági fejlődésének támogatásában.

A program végén a hallgatók oklevelet és ajándékokat is átvehettek elismerésként a befektetett munkáért és a magas színvonalú teljesítményért.

Ezúton is köszönjük a SPAR-nak, valamint a projektgazda vállalatoknak az együttműködést, a bizalmat, amelyet hallgatóinkba fektettek, továbbá a kedves szavakat, az értékes visszajelzéseket és az építő jellegű kritikákat, amelyek tovább gazdagították a résztvevők szakmai tapasztalatait.

Egyúttal szívből gratulálunk minden résztvevő hallgatónknak a kiváló projektmunkához, az alapos felkészüléshez és a színvonalas prezentációkhoz. Büszkék vagyunk arra, hogy ismét bebizonyosodott: hallgatóink valós üzleti környezetben is képesek értékes, átgondolt és előremutató megoldásokat nyújtani.

Felelős munkatárs

adjunktus, kereskedelem és marketing alapképzés programigazgató
23129
nemeth.peter [at] ktk.pte.hu
B 226

Kapcsolódó Híreink

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj - Kari rangsor

2026/2027-es tanévre meghirdetett Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra benyújtott pályázatok alapján karunk az alábbi..

Kleschné Dr. Csapi Vivient választották a PAB IX. Gazdaság- és Jogtudományok Szakbizottságának elnökévé

A Pécsi Akadémiai Bizottság a 2026–2029-es akadémiai ciklusra Kleschné Dr. Csapi Vivient, a Pécsi Tudományegyetem..

Gazdasági szaknyelvi vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági kommunikáció nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát..

Nemzetközi hallgatói csapatok dolgoztak helyi kihívásokon a Simonyi Summer School keretében

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 2026. június 1–12. között zajlott le a Simonyi Summer Social..

Pályázati felhívás - Demonstrátori ösztöndíj

A PTE Közgazdságtudományi Kar Kvantitatív Menedzsment Intézete demonstrátori ösztöndíjpályázatot hirdet az aktív..

Elérhető a PTE Háziorvosi Szolgálata

A PTE Háziorvosi Szolgálata a hallgatók rendelkezésére is áll.

Stratégiai partnerség és a jövő kompetenciái: Sikeresen lezajlott az ITT/KTT nyári ülése

Június 3-án tartották meg nyári üléseit a Kar Intézeti Tanácsadó Testületei (ITT), illetve a Kari Tanácsadó Testülete..

Elkezdődött a beiratkozás a Hageni Egyetem kettősdiploma programjába

A Hageni Távegyetem (FernUniversität in Hagen) NÉMET nyelvű képzésére ismét beiratkozhatnak Karunkon.