Dr. Iloskics Zita

adjunktus
23420
iloskics.zita [at] ktk.pte.hu
B 115
Emailben történő előzetes egyeztetés alapján.

Iloskics Zita tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végezte, ahol 2014-ben közgazdász diplomát szerzett alkalmazott közgazdaságtan szakon, majd 2016-ban okleveles közgazdasági elemzőként végzett mesterképzésen. Doktori fokozatát 2022-ben szerezte meg ugyanitt, disszertációjában az üzleti ciklusok szinkronizáltságának szerkezeti jellemzőit vizsgálta meg. 

 
2020 óta részt vesz a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán különböző kutatási projektekben. 2021-től tanársegédként dolgozott, majd 2023-tól adjunktusi pozíciót tölt be a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, a Közgazdaságtan és Ökonometria Intézetben. 

 
Oktatási tevékenysége a Mikroökonómia, Nemzetközi gazdaságtan és az Introduction to Social Sciences tantárgyakra összpontosul. Jelenleg a kutatási projektek keretében egyrészt a globális és nemzetközi termelési láncok kockázatait, hatékonyságát és fejlődését vizsgálja, valamint az egyetem-ipar kutatási együttműködések szerepét és a tudásterjedést elemzi régiók között és régiókon belül hálózatelemzési eszközökkel. Emellett a magyar gazdaság duális szerkezetének mérésével foglalkozik.

Publikációk

Braun Erik; Braun Emese; Gyimesi András ; Iloskics Zita ; Sebestyén Tamás (2023)
Exposure to trade disruptions in case of the Russia–Ukraine conflict: A product network approach.
WORLD ECONOMY 46: 10 pp. 2950-2982., 33 p. 
 

Iloskics Zita; Sebestyén, Tamás; Braun, Erik (2021)
Shock propagation channels behind the global economic contagion network. The role of economic sectors and the direction of trade.
PLOS ONE 16: 10 Paper: e0258309, 26 p. 
 
Sebestyén, Tamás; Iloskics, Zita (2020)
Do economic shocks spread randomly?: A topological study of the global contagion network.
PLOS ONE 15: 9 p. e0238626, 22 p. 

Önéletrajz
Önéletrajz (234.55 KB)