A világ 21. legzöldebb egyeteme a PTE!

2022. december 14. 09:18

A Pécsi Tudományegyetem 2022-ben hetedik alkalommal mérette meg magát a „UI GreenMetric World University Rankings” nemzetközi programban. A Pécsi Tudományegyetem a világ „zöld egyetemeinek” élmezőnyében 1050 egyetem részvételével az előkelő 21. helyen végzett, és a rangsorban szereplő 11 magyar egyetem közül immár harmadszorra a legjobbnak bizonyult, kiérdemelve a legzöldebb hazai egyetem címet 2022-ben is.

„A PTE számára fontos, hogy csökkentse saját tevékenységéből származó környezeti terhelést, valamint az infrastruktúrájának és tevékenységének kitettségét és sérülékenységét a helyi környezeti hatásokkal szemben, valamint támogassa együttműködő partnereit ugyanennek megvalósításában. A rendszerszinten gondolkodás, a komplex fenntarthatósági irányvonal és partneri kooperáció lehetőséget biztosítanak a kihívásokra adandó válaszok holisztikus kezelésére. Összességében ez az eredmény jól mutatja, hogy a modellváltáskor a fenntarthatóság területén megfogalmazott 4-5 éves célokat sikerült másfél év távlatában megközelíteni. A PTE a legzöldebb hazai egyetemként sikereket tud felmutatni, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy folyamatosan nyitottnak, fogékonynak kell lenni az ökológiai lábnyomot csökkentő újdonságok iránt. Egyrészt töretlenül inspirálja intézményünket a verseny szelleme, gondolatisága, másrészt permanensen arra késztet, hogy valamennyi, a PTE oktatási-kutatási portfóliójába tartozó diszciplína foglalkozzon a témával” – emelte ki dr. Szili Katalin, a PTE fenntarthatóságért felelős kuratóriumi tagja.

 

 

„A Pécsi Tudományegyetem Zöld Egyetem Programján keresztül tovább kívánja fokozni a fenntarthatósági törekvéseit, mindent megtesz annak érdekében, hogy népszerűsítse a környezettudatos szemléletformálást minden ágazatban, és a fenntartható megoldások vertikálisan és horizontálisan elterjedjenek kiemelten a Dél-dunántúli régió, valamint hazai és nemzetközi színtér természeti-, társadalmi- és gazdasági környezetében. A környezettudatosság cselekvéssé formálása számos elemtől függ, de alapvetően az alternatíva nyújtását és a lehetőség biztosítását jelenti, hogy az egyetem dolgozói, oktatói és hallgatói számára legyen lehetőség a természet, a környezet iránt érzett felelősséggel cselekedni, megteremtve az esélyt a még inkább környezetbarát életvitelre” – tette hozzá Decsi István, a PTE kancellárja.

 

„Tudatos, fegyelmezett környezeti ambícióinak és a fenntartható fejlődési célok eléréséért tett erőfeszítéseknek köszönhetően a PTE évről évre előre tudott lépni az egyre bővülő nemzetközi rangsorban. A PTE Zöld Egyetem Program katalizátora a fenntartható fejlődési célok megvalósítását célzó zöld innovációknak. Jól látszik az objektív mérőszámokon alapuló rendszerben a Pécsi Tudományegyetem folyamatos fejlődése. Az egyetem elkötelezett a zöld gondolat mellett, és ennek megfelelően tervezi fejlesztéseit a jövőben is” – mondta el Kulcsár Tünde, a PTE Zöld Egyetem programkoordinátora.

 

A lista szerint 2022-ben a világ “legzöldebb” egyeteme – megőrizve ezzel tavalyi elsőségét – a holland Wageningen University & Research, amelyet a brit Nottingham Trent University, illetve a szintén brit University of Nottingham követ.

 

A frissen megjelent rangsor itt elérhető.

Kapcsolódó Híreink

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj - Kari rangsor

2026/2027-es tanévre meghirdetett Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra benyújtott pályázatok alapján karunk az alábbi..

Kleschné Dr. Csapi Vivient választották a PAB IX. Gazdaság- és Jogtudományok Szakbizottságának elnökévé

A Pécsi Akadémiai Bizottság a 2026–2029-es akadémiai ciklusra Kleschné Dr. Csapi Vivient, a Pécsi Tudományegyetem..

Gazdasági szaknyelvi vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági kommunikáció nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát..

Nemzetközi hallgatói csapatok dolgoztak helyi kihívásokon a Simonyi Summer School keretében

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 2026. június 1–12. között zajlott le a Simonyi Summer Social..

Pályázati felhívás - Demonstrátori ösztöndíj

A PTE Közgazdságtudományi Kar Kvantitatív Menedzsment Intézete demonstrátori ösztöndíjpályázatot hirdet az aktív..

Elérhető a PTE Háziorvosi Szolgálata

A PTE Háziorvosi Szolgálata a hallgatók rendelkezésére is áll.

Stratégiai partnerség és a jövő kompetenciái: Sikeresen lezajlott az ITT/KTT nyári ülése

Június 3-án tartották meg nyári üléseit a Kar Intézeti Tanácsadó Testületei (ITT), illetve a Kari Tanácsadó Testülete..

Elkezdődött a beiratkozás a Hageni Egyetem kettősdiploma programjába

A Hageni Távegyetem (FernUniversität in Hagen) NÉMET nyelvű képzésére ismét beiratkozhatnak Karunkon.