Dr. Varga Attila akadémiai székfoglalója

2019. szeptember 27. 13:11

2019. szeptember 26-án, csütörtökön tartotta Dr. Varga Attila Akadémiai Székfoglalóját a budapesti MTA Székház Felolvasó termében.

A professzor urat a közgazdaság-tudomány terén kifejtett kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréséül választotta a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává.

Varga Attila egyetemi diplomáját 1983-ban a JPTE Közgazdaságtudományi Karán szerezte. Ugyanott 1989-ben egyetemi doktori címet kapott. 1997-ben szerzett Ph.D-fokozatot a Nyugat Virginiai Egyetem (USA) Közgazdaságtan Tanszékén. 2006-ban habilitált a PTE Közgazdaságtudományi Karán; ugyanettől az évtől az MTA doktora. 1983-tól a PTE Közgazdaságtan tanszékének főállású oktatója. 1992-tõl 1997-ig egyetemi tanársegéd, kutató, illetve kutató adjunktus a Nyugat Virginiai Egyetem Közgazdaságtan Tanszékén, valamint Regionális Kutató Intézetében. 1998-tól 2001-ig az Osztrák Tudományos Akadémián, illetve a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen tudományos főmunkatárs. 2006-tól a PTE KTK-n egyetemi tanár, illetve a Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézetének igazgatója. 2019-től az MTA levelező tagja. Mikroökonómiát, térgazdaságtant és regionális kutatások módszertani kérdéseit oktatja a Kar alap-és mesterképzési programjain, valamint a doktori képzéseken. Széleskörű nemzetközi és hazai tudományos publikációs tevékenységet folytat. Érdeklődésének középpontjában a gazdasági növekedés térbeli aspektusainak, különösen az egyetemekről és az ipari kutatóintézetekből származó tudás áramlásának kutatása áll. E témakörben számos amerikai, európai, valamint magyarországi empirikus kutatás témavezetője, illetve résztvevője. Az amerikai egyetemi kutatóintézetekből származó tudományos-műszaki tudás regionális innovációkra gyakorolt hatásaival foglalkozó tanulmányai a témakör leggyakrabban hivatkozott munkái közé tartoznak. Tudományos kutatási eredményeinek a gazdaságpolitikai döntés-előkészítésben való megjelenését fontosnak tartja; ennek példája a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség részére készített hatáselemző modell. 2008-ban PTE „Arany Katedra" díjat kapott.

Székfoglaló előadásán, mely A tudástermelési függvénytől a fejlesztéspolitikai hatáselemzésig címet viselte, az ott megjelentek magas színvonalú előadást hallhattak, melynek középpontjában a gazdasági hatáselemző modellek, valamint a térbeli gazdaságmodellezés kihívásai és a földrajzi, makro és regionális modellek azokra adott válaszai álltak. Az előadáson Karunk számos kollégája jelent meg, amely kellően mutatja, hogy mekkora büszkeséggel és örömmel tölt el minket, hogy karunk oktatója ezzel az MTA levelező tagjává vált.

Ezúton is gratulálunk, és további sok sikert kívánunk szakmai pályafutása során!

Kapcsolódó Híreink

Új KTK Campus applikáció

Örömmel jelentjük be, hogy elérhetővé vált a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának új mobilalkalmazása, a..

Gazdaságmodellezési Társaság XIX. Szakértői Konferenciája

FELHÍVÁS a Gazdaságmodellezési Társaság XIX. Szakértői Konferenciáján való részvételre, előadás tartására Időpont: 2026..

Kompetenciafejlesztés rugalmasan, mikroképzésekkel

#AI #PPCmarketing #webshop #tőzsde #projektmenedzsment #adatelemzés

MakroKlub szakmai előadás beszámoló

A PTE KTK MakroKlub World of Practice sorozatának legutóbbi előadásán Dr. Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal..

Titkok és Valóság - Vállalkozásfejlesztés mesterfokon

Március 24-én a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara adott otthont a frissen induló Uninext Benchmarking..

MakroKlub Üzleti Fórum beszámoló

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Pécs‑Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara közösen rendezte meg az..

Kutatási Jelentés - 2025 éves összefoglaló

Elkészült a 2025-ös évre a publikációs összesítő.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás 25/26 tavasz

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2025/26 tanév őszi félévében végzős hallgatók részére