Interjú Dr. Kerekes Kingával

2024. június 5. 11:36

Dr. Kerekes Kinga, a  Babeş-Bolyai Tudományegyetem docense járt a KTK-n.

Több, mint 20 éves múltra tekint vissza a két gazdasági képzőintézmény, a PTE Közgazdaságtudományi Kara és a Babeş -Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatának kapcsolata. A közös múltról és mostani látogatásáról, valamint a kolozsvári képzésről kérdeztük Dr. Kerekes Kinga docenst, aki az Erasmus program keretén belül járt Karunkon.

Milyen a kapcsolat a PTE Közgazdaságtudományi Kar és az Önök intézménye között?

Régi és nagyon jó a kapcsolat, 20 éve a magyar nyelvű képzésünk indulásában is nagyon sokat segítettek a pécsi kollégák. A magyar tagozat beindítója és élharcosa nálunk Dr. Vincze Mária professzorasszony volt, neki nagyon sok kapcsolata volt Péccsel, többek között Bélyácz professzor úrral, de nem sorolnám fel a neveket, mert biztosan kihagynék valakit. Az elmúlt 20 év során nagyon sok pécsi oktató jött Kolozsvárra besegíteni, eleinte teljes tantárgyakat is vittek, azóta vendégoktatóként vesznek részt az oktatásban és futnak különböző csereprogramok is. Van olyan kollégánk, aki itt doktorált Pécsett.

Én 2005-ben jártam itt először Phd hallgatóként, azóta is szívesen járok vissza. Ezen kívül szerkesztőbizottsági tagja vagyok a Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok folyóiratnak, amit szintén itt, a pécsi Karon szerkesztenek.

Most mi hozta Pécsre?

Kettős céllal érkeztem, az Erasmus program lehetőséget nyújt arra is, hogy nemcsak oktatóként látogassunk el más egyetemekre, hanem a staff training program keretében tapasztalatot cseréljünk, módszertant lessünk el. Így most nem oktatni jöttem, inkább oktatásmódszertani, rendezvényszervezési, kutatási tapasztalatokat szeretnénk szerezni, illetve kapcsolatokat építeni, mélyíteni. Egy hetet tartózkodom a Pécsi Tudományegyetemen, azon belül a Vezetés és Szervezés Intézet meghívottja vagyok. Az időzítést az befolyásolta, hogy a hétvégén lesz a Farkas Ferenc Nemzetközi Tudományos Konferencia, amin előadóként veszek részt - ez a másik célja az utazásomnak. Személyesen ismertem Farkas Ferenc professzort és eddig mindegyik konferencián itt is voltam, amit az ő tiszteletére szerveztek.

Milyen tárgyakat tanít, mi a szűkebb tématerülete Kolozsváron?

Humán erőforrás menedzsmentet és projektmenedzsmentet tanítok alap- és mesterképzésen is. Emellett az érdeklődésem a vidékfejlesztés irányába is elvitt, de jelenleg nem ez a fő területem. Az oktatási munka mellett a Közgazdász Fórum folyóirat főszerkesztője is vagyok.

Mik a tapasztalatai a pécsi Karról?

Mindig azt tapasztaltam, hogy nagyon komolyan veszi magát a Kar és az általam ismert oktatók. Mindenki nagyon magas színvonalon teljesít mind a kutatási, mind az oktatási területen. Sokat tanultunk és tanulunk egymástól, remélem már mi is tudunk átadni tapasztalatot, hiszen talán már nem járunk annyira gyerekcipőben. Nagyon nyitottak a pécsiek, szívesen megosztják velünk a tapasztalataikat.

Jelenleg van olyan téma Pécsen, ahová különösen tud kapcsolódni, olyan terület, amiről különösen szól ez a hét?

Részt veszünk közösen egy humánerőforrás kutatásban a Pécsi Tudományegyetemmel, mivel tagjai vagyunk a CRANET nemzetközi kutatóhálózatnak. Ennek a keretében Balogh Gáborral, Karolinyi Mártonnéval többször is dolgoztunk együtt, közös publikációk is születtek.

Érdekes kezdeményezés a Világmagyarság központ, amit Jarjabka Ákos vezet és érintőlegesen kapcsolódunk is hozzá, mivel mi is a világmagyarság része vagyunk. Számomra érdekes, hogy az egyetem a civil társadalom irányába is nyitott.

Részt vettem még Ronald Tuninga előadásán, aki az AACSB szervezet akkreditációs folyamatairól beszélt, ami a mi Karunk számára is érdekes lehetőségnek tűnik.

Hogy áll most Kolozsváron a közgazdászképzés?

Elég jól állunk, nagyon népszerű a közgazdászképzés minden nyelven, amit az egyetem meghirdet. A magyar tagozaton több, mint 700 diák tanul alapképzésen, a mesterképzésen 160 diák, távoktatáson 60 diák. Alapképzésen négy szakunk van - gazdasági informatika, menedzsment, marketing, pénzügy és bank -, mesterképzésen digitális marketing, üzleti és pénzügyi adattan és adatvezérelt menedzsment, szóval a mesterképzéseken az alapszakokat megspékeljük kicsit információtechnológiával.

Teljesen külön működik a magyar képzés?

Jogilag nem, de van egy külön magyar intézet, amely a magyar nyelvű képzéseket viszi. A tananyagkidolgozás viszonylag autonóm, de az alapképzéseink a román szakoknak a reprodukciói, tantervileg sem nagyon térünk el. A magyar és a román mellett a Karon van angol, német és francia nyelvű képzés is. A román, magyar és német az erdélyi hagyományoknak a folytatásaként létezik, az angol és a francia kimondottan nemzetközi orientációja a Karnak.

Milyen a megítélése az országosan és világszerte a Babeş-Bolyai Tudományegyetemnek?

Romániában a Babeş-Bolyai Tudományegyetem a legmagasabban rangsorolt egyetem és nemzetközi rangsorokban is mi vezetünk a román egyetemek között. A gazdasági képzés is vezető pozícióban van. A rektorunk és a dékánunk nagyon aktív a nemzetközi együttműködések terén, úgyhogy több nemzetközi hálózatnak is a tagjai vagyunk. Elég sok országban elismerik a nálunk szerzett diplomát.

Kapcsolódó Híreink

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj - Kari rangsor

2026/2027-es tanévre meghirdetett Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra benyújtott pályázatok alapján karunk az alábbi..

Kleschné Dr. Csapi Vivient választották a PAB IX. Gazdaság- és Jogtudományok Szakbizottságának elnökévé

A Pécsi Akadémiai Bizottság a 2026–2029-es akadémiai ciklusra Kleschné Dr. Csapi Vivient, a Pécsi Tudományegyetem..

Gazdasági szaknyelvi vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági kommunikáció nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát..

Nemzetközi hallgatói csapatok dolgoztak helyi kihívásokon a Simonyi Summer School keretében

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 2026. június 1–12. között zajlott le a Simonyi Summer Social..

Pályázati felhívás - Demonstrátori ösztöndíj

A PTE Közgazdságtudományi Kar Kvantitatív Menedzsment Intézete demonstrátori ösztöndíjpályázatot hirdet az aktív..

Elérhető a PTE Háziorvosi Szolgálata

A PTE Háziorvosi Szolgálata a hallgatók rendelkezésére is áll.

Stratégiai partnerség és a jövő kompetenciái: Sikeresen lezajlott az ITT/KTT nyári ülése

Június 3-án tartották meg nyári üléseit a Kar Intézeti Tanácsadó Testületei (ITT), illetve a Kari Tanácsadó Testülete..

Elkezdődött a beiratkozás a Hageni Egyetem kettősdiploma programjába

A Hageni Távegyetem (FernUniversität in Hagen) NÉMET nyelvű képzésére ismét beiratkozhatnak Karunkon.