Lezajlott a II. Nemzetközi Turizmusmarketing Konferencia

2019. május 16. 09:14

2019. május 10-én sikeresen lezajlott karunkon a II. Nemzetközi Turizmusmarketing Konferencia.

Hazánk egyik legifjabb turizmus-, és elismert marketingkutató műhelyeként 2018-ban nem kisebb célt tűzött ki maga elé a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Marketing és Turizmus Intézetének kollektívája, mint hogy az immár rendszeres és a szakma által magasan jegyzett turisztikai - Országos Turisztikai Konferencia, Turizmusföldrajzi Szimpózium -, illetve marketing - EMOK - konferencia mellett megrendezésre kerüljön egy olyan interdiszciplináris konferencia is, amely találkozási lehetőséget biztosít a turizmus és a marketing tudományterületeinek képviselői számára, beszélgetést, vitát, inspiráló tudományos diskurzust tesz lehetővé.

Az immár másodszor megrendezett konferenciát, jelen alkalommal „Turizmus, fogyasztás, generációk” témakörben hirdettük meg. A változatos témák lehetőséget adtak a turizmusmarketinghez kapcsolódó szinte minden kérdés kifejtésére, az alábbi fő témakörökben: A generációk magatartásának jellemzői a turizmusban; Márkaépítés és pozicionálás a turizmusban; A digitális kultúra és a technológia kihívásai a turizmusban; Új marketingkommunikációs eszközök a turizmusmarketingben; Új célcsoportok igényeinek feltárása, a célcsoportok elérése; A felelős turizmus és a turisztikai eltartó képesség kérdései; Bor- és gasztroturizmus, a helyi termékek szerepe a turizmusban. Az angol nyelvű tanulmányok vezérfonala a turizmus ágazat versenyképességét elsősorban befolyásoló tényezők vizsgálata.

A május 10-én lezajlott II. Nemzetközi Turizmusmarketing Konferenciára 54 előadással 105 szerző jelentkezett be, akik közül mintegy 70 előadó jött el a rendezvényre. A nyomtatott és elektronikus formában is megjelentetett absztraktkötet 120, a tanulmánykötet 490 oldalas lett. Három plenáris (köztük Törőcsik Mária és Csapó János közös) előadás után 9 szekcióban folyt tovább a munka. 

A konferencia kiváló alkalom volt arra, hogy az MTI munkatársai kapcsolatokat építsenek vagy mélyítsenek el más hazai, vagy határokon túli intézményekből érkezetekkel, ugyanakkor bemutathassák saját kutatási eredményeiket is.

Sajtómegjelenés kapcsán a KarcFM készített Dr. Csapó Jánossal egy 20 perces riportot (https://www.mixcloud.com/karcfm/t%C3%B6rzsutas-2019-05-10-1500-1600-1/?fbclid=IwAR12ijAO_tVaAJHha48im4ntD_-CFP6XaS9RISSAtU26UQUi9mOLProhVjM) illetve az UNIV TV munkatársai is beszámoltak az eseményről.

Galéria

Kapcsolódó Híreink

Lezajlott a 38. OTDK-részvételre lehetőséget adó 1. kari TDK-forduló

Összesen 16 dolgozattal jelentkeztek a hallgatók, amelyeket három tagozatban mutathattak be. Örömmel jelentjük, hogy a..

Új félév, új szakmai lehetőségek – szakirányú továbbképzések a tavaszi félévben

Munka mellett is elvégezhető, egyéves szakirányú továbbképzések a Pécsiközgázon, a Centre for Applied Learning (CAL)..

Beiratkozás a Hageni Távegyetemre

A Hageni Távegyetem (FernUniversität in Hagen) NÉMET nyelvű képzésére ismét beiratkozhatnak Karunkon. Ez vonatkozik..

Pro Scientia Arany Érem Díjat kapott Varga Patrik Zsolt

Örömmel számolunk be arról, hogy kedden, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében megrendezett 37. Országos Tudományos..

FONTOS - megváltozott a PTE bankszámlaszáma

Kedves Hallgatóink! Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a Pécsi Tudományegyetem bankszámlaszáma..

Megnyílt a Prohuman Tanszék

Ünnepélyes keretek között nyílt meg november 18-án a Prohuman Tanszék a Karon , amely a Prohuman Zrt . és a KTK több éve..

Az IAB november 3-4-én tartotta éves ülését.

Örömmel jelentjük be, hogy két új, kiemelkedő taggal bővült az igazgatóság: Sarah Vaughan, az ICN Business School..

Simonyi International Hackathon 2025 ősz

A Simonyi International Hackathon 2025 november 12–13-án sikeresen megrendezésre került a Simonyi BEDC és a Centre for..