Megújult mesterképzések a KTK-n!

Tudnivalók az új típusú, akár 1 év alatt elvégezhető mesterképzésekről

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara jelentősen megújítja a Marketing, a Pénzügy és a Vezetés és szervezés mesterképzési szakjainak tanterveit, amelyek már a 2023. keresztféléves felvételi eljárástól (így elsőként a 2023. februártól induló képzésekre vonatkozóan) életbe lépnek. Az új tantervek legfontosabb jellemzői a rugalmasság és a személyre szabhatóság, és fontos újítása, hogy felépítésének, oktatásszervezési megoldásainak, valamint a tantervbe épített speciális kreditelismerési lehetőségeknek köszönhetően nappali tagozaton lehetővé teszi, hogy a kiemelkedően teljesítő hallgatók akár 2 félév alatt megszerezzék mesterdiplomájukat.

Az új mesterképzés általános jellemzői

A megújított marketing, pénzügy és vezetés és szervezés mesterszakok továbbra is a jelenlegi jogszabályi környezethez igazodnak, így eredendően 4 féléves képzési idővel kerülnek meghirdetésre, a diplomához változatlanul 120 kredit összegyűjtése szükséges.

A hallgató egyéni tanulmányi ideje azonban lehet 4 félévnél rövidebb, amennyiben a szükséges kreditmennyiséget hamarabb összegyűjti. Ebben nagy segítséget jelenthet az intézmény általi rugalmas kreditelismerés (melynek két legfőbb indoka a képzés profiljába illő munkatapasztalat, valamint a más intézményben vagy vállalati és egyéb képzésekben megszerzett és a szakhoz illeszkedő kompetenciák), valamint az órarendek oly módon történő összeállítása, ahol a mintatantervben az első ill. második évre ütemezett tárgyak eltérő idősávokban kerülnek meghirdetésre, ezáltal a hallgató akár azonos félévben felveheti az 1. és 3., valamint 2. és 4. féléves tárgyakat. A mintatanterv nappali és levelező tagozaton megegyezik, ugyanakkor – amellett, hogy kreditelismerésre természetesen mind nappali, mind levelező képzésben lehetőség van – az első- és másodéves tárgyak egyidejű felvételének lehetőségét csak a nappali képzésben tudjuk biztosítani (a levelező oktatási alkalmak alacsony száma erre nem ad lehetőséget), így a diploma 2 félév alatti megszerzésének lehetősége csak a nappali képzésben biztosított. 

Az új struktúra nemcsak nem tiltja, hanem kifejezetten támogatja és kredittel ismeri el a tanulással párhuzamos munkatapasztalat és releváns kompetenciáknak a képzés tantervén kívüli tanulással való megszerzését. Kiemelendő továbbá, hogy a szak 2 félév alatti teljesítéséhez nem elvárás, hogy a hallgató a jelentkezéskor azonnal munkatapasztalatot vagy máshol teljesített képzéseket igazoljon, ezek a képzés részeként, azzal párhuzamosan is megszerezhetők. 

A képzés szerkezete

Az előírt 120 kredit négy különböző tárgycsoport teljesítésével szerezhető meg az alábbi szerkezetben: 

A modul: Közgazdasági-módszertani tárgyak - 30 kredit  

B1 modul: Szakspecifikus kötelező tárgyak - 45 kredit 

B2 modul: Kötelezően választandó szakmai tárgyak - 30 kredit 

Szakdolgozat konzultáció - 15 kredit 

Összesen :120 kredit 

Mintatanterv

A mintatanterv 4 félévre vonatkozóan félévenként 30 kreditnyi tárgyat tartalmaz, az egyes tárgy-csoportokban egységesen 9 és 6 kredites tárgyakkal, míg a szakdolgozat konzultáció 15 kreditet ér. A mintatanterv felépítése mindhárom szakon (marketing, pénzügy, vezetés és szervezés) az alábbi: 

1. félév (T)   2. félév (Ő) 3. félév (T) 4. félév (Ő)  
B1 modul (9kr) B1 modul (9kr) B2 modul (9kr) B2 modul (9kr) 
B1 modul (6kr) B1 modul (6kr) B2 modul (6kr)  B2 modul (6kr)
A modul (9kr) A modul (9kr) B1 modul (9kr)

Szakdolgozat  

konzultáció (15kr) 

A modul (6kr) A modul (6kr) B1 modul (6kr)  
Σ 30 kredit  Σ 30 kredit  Σ 30 kredit  Σ 30 kredit         

 

Az egyes tárgycsoportok jellemzői: 

  • A közgazdasági-módszertani tárgyak a három szakon azonosak, ide tartoznak az alábbiak: Alkalmazott statisztika és ökonometria (9kr), A vállalkozások mikro- és makrokörnyezete (6kr), Üzleti folyamatok menedzsmentje (9kr), Üzleti szimuláció/Üzleti intelligencia (6kr). 

  • A szakspecifikus kötelező tárgyak között az adott szak fő tárgyai szerepelnek. 

  • A kötelezően választandó szakmai tárgyak között pedig szintén szakspecifikus, de a fő tárgyakhoz képest specializáltabb ismereteket tartalmazó, és kisebb kontaktóraszámmal, de jelentős önálló tanulással teljesíthető tárgyak szerepelnek. Ebben a tárgycsoportban kap helyet mindhárom szakon az ESG a vállalati gyakorlatban c. tárgy is. 

 

Az egyes szakok előzetes mintatantervei az egyes szakoknál találhatóak:

Marketing

Pénzügy

Vezetés és szervezés

 

Oktatás és számonkérés/jegyszerzés szervezése: 

  • Szakspecifikus kötelező tárgyak: oktatás a szorgalmi időszak minden hetében, 9kr=heti 6 tanóra, 6 kr=heti 4 tanóra (első évfolyamos tárgyak hétfői, második évfolyamos tárgyak keddi napokon), számonkérés és jegyszerzés a vizsgaidőszakban. 

  • Közgazdasági-módszertani tárgyak: oktatás a szorgalmi időszakban, 9kr=összesen 30 tanóra (1-5. hét, péntekenként 6 óra), 6kr=összesen 20 tanóra (1-5. hét, péntekenként 4 óra), számonkérés és jegyszerzés a kurzus keretében, vagy (pl. beadandóval) legkésőbb a 7. hét végéig. 

  • Kötelezően választandó szakmai tárgyak: oktatás a szorgalmi időszakban, 9kr=összesen 30 tanóra (7-11. hét, péntekenként 6 óra), 6kr=összesen 20 tanóra (7-11. hét, péntekenként 4 óra), számonkérés és jegyszerzés a kurzus keretében, vagy (pl. beadandóval) legkésőbb a szorgalmi időszak végéig. 

 

A 2 félév alatti diplomaszerzés lehetséges útja nappali képzésen kreditelismerés nélkül

A 120 kredit összegyűjtése akár munkatapasztalat és máshol teljesített képzések nélkül is lehetséges 2 félév alatt, amennyiben a hallgató vállalja a dupla kreditterhelés jelentette extra terhelést, ehhez a mintatanterv által ütemezett 1. és 3., illetve 2. és 4. féléves tárgyakat egyidejűleg szükséges felvenni az alábbi módon:   

 

Tavaszi félév: 

  • 1. féléves B1 modulos tárgyak (hétfő, 10 tanóra, 9+6 kredit) + 3. féléves B1 modulos tárgyak (kedd, 10 tanóra, 9+6 kredit) - 30 kredit 

  • tavaszi féléves közgazdasági-módszertani tárgyak (1-5. hét péntekenként, 9+6 kredit) - 15 kredit 

  • tavaszi féléves kötelezően választandó szakmai tárgyak (7-11. hét péntekenként, 9+6 kredit) - 15 kredit 

Összesen: 60 kredit 

 

Őszi félév: 

  • 2. féléves B1 modulos tárgyak (hétfő, 10 tanóra, 9+6 kredit) - 15 kredit 

  • őszi féléves közgazdasági-módszertani tárgyak (1-5. hét péntekenként, 9+6 kredit) - 15 kredit 

  • őszi féléves kötelezően választandó szakmai tárgyak (7-11. hét péntekenként, 9+6 kredit) - 15 kredit 

  • szakdolgozat konzultáció - 15 kredit 

Összesen: 60 kredit 

 

Szakdolgozat beadása, védés: 

  • beadási határidő január első teljes hetének vége, védés a január végi záróvizsga-időszakban 

 

Mindez elsősorban gazdasági alapképzésről érkező, vagy más képzési területen végzett, de a bemeneti kreditelvárást 100%-ban teljesítő hallgatók számára reális lehetőség. A nappali képzés fő célcsoportját az (elsősorban gazdasági) alapszakon frissen végzett hallgatók jelentik. E munkarend különös elköteleződést és „full-time” elfoglaltságot jelent, az egyéni tanrendre irányuló kérelmek alapvetően nem támogatottak. Ki kell emelni ugyanakkor, hogy a 2 félév alatti diplomaszerzés nem kötelezettség, csak lehetőség. A hallgató a saját ütemében haladva akár 4, akár 3 félév alatt is eljuthat a szükséges kreditmennyiségig, azaz teljes egészében a saját igényei szerint ütemezheti az egyes tárgyak felvételét. 

 

A 2 félév alatti diplomaszerzés lehetséges útja nappali képzésen kreditelismeréssel

A megújult mesterszakok alapvető jellemzője a rugalmas kreditelismerés, melynek két fő jogcíme a munkatapasztalattal vagy máshol (másik intézményben, vállalati képzésben stb.) teljesített képzésben adott tárgy(ak)hoz kapcsolódó kompetenciák megszerzése. Munkatapasztalatra maximum 30 kredit, máshol teljesített képzésre szintén maximum 30 kredit ismerhető el. Az elismeréssel érintett tárgyak előre nem rögzítettek, minden hallgató egyedi kreditelismerési kérelemmel fordulhat a Tanulmányi Bizottsághoz, aki az oktatókkal konzultálva dönt arról, hogy a dokumentumok alapján mely tárgy(ak) javára támogatja a kreditelismerést. A kreditelismeréssel érintett tárgyak teljesítése alól a hallgató mentesül. 

 

A szakok teljesítése levelező munkarendben

A szakok levelező munkarendben is azonos tantervvel futnak, ugyanakkor az oktatási alkalmak munkahelybarát ütemezése miatt – félévenként hét hétvége, péntek délután és szombati napokon – az első és második évfolyamos tárgyak egyidejű felvételére nincs mód, így a levelező képzés reálisan a meghirdetett 4 félév képzési idő alatt teljesíthető. A munkatapasztalat és a máshol teljesített képzésben megszerzett kompetenciák elismerése ennél a formánál is azonos elvek szerint lehetséges. A levelező képzés fő célcsoportját azok a jelentkezők képezik, akiknek a munkabeosztása nem teszi lehetővé a hétköznapokon törtélnő tanulást, vagy nem gazdasági alapdiplomájuk van, így a bemeneti kreditkövetelmény teljesítéséhez esetlegesen kreditpótlásra van szükség. Ők a képzést a hagyományos 4 féléves képzési idő alatt tudják biztonsággal elvégezni. 

 

Kinek ajánljuk a nappali mesterképzést?

Azoknak, akik

  • frissen vagy a közelmúltban végeztek gazdasági alapképzésen, vagy más képzési terület alapképzésén, de a bemeneti kreditkövetelményt 100%-ban teljesítik, azaz kreditpótlásra nincs szükségük, 

  • munkapiaci elismertségük, karrierlehetőségeik javítása érdekében mesterdiplomát szeretnének, 

  • az egyéni tanulmányi idő akár 2 félévre való lerövidítése érdekében képesek és hajlandóak extra tanulási terheket vállalni, vagy a képzéssel párhuzamosan releváns munkatapasztalatot szerezni, illetve egyéni úton – vállalati vagy más képzések teljesítésével – a képzéshez illeszkedő, kreditként elismerhető kompetenciákat megszerezni (vagy ezeket a képzést megelőzően megszerezték). 

  •  

Kinek ajánljuk a levelező mesterképzést? 

Azoknak, akik

  • régebben végeztek alapképzésen, vagy 

  • munkabeosztásukból eredően nem tudják vállalni a nappali rendszerű, hétköznapi óralátogatást, vagy 

  • más képzési terület alapképzésén szereztek diplomát, emiatt a bemeneti kreditkövetelmény teljesítéséhez kreditpótlásra szorulnak, és/vagy 

  • extra terheket nem tudnak vállalni, így a képzést a normális ütemezés szerinti terhelés mellett, 4 félév alatt kívánják/tudják teljesíteni. 

 

További információkért forduljon a Tanulmányi Osztályhoz