Hegedüs Réka

PhD hallgató
-
hegedus.reka [at] ktk.pte.hu
B 230
Emailben történő előzetes egyeztetés alapján.

Hegedüs Réka alapdiplomáját a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán szerezte ipari termék- és formatervező mérnöki szakon 2014-ben. Ezt követően tanulmányait marketing mesterképzés formájában folytatta a PTE Közgazdaságtudományi Karán. Mesterképzése során tagja volt a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégiumnak, 2015-2016 között diákbizottsági, egyben marketing felelősi feladatköröket látott el, jelenleg tagja a Végzett Pécsi Közgazdász Szakkollégisták Egyesületének. A képzés sikeres abszolválását követően a Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola nappali szakos PhD hallgatója a 2016/2017-es tanévtől. Tevékenyen részt vállal a Marketing és Turizmus Intézet keretei között a marketing oktatási feladatokban illetve a PTE Kutatói Adminisztrációs Rendszerének intézeti adminisztrátora. 2014-2018 között a Pécsiközgáz Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központ hallgatói asszisztense volt, mentori tevékenységet jelenleg is vállal. Kutatási területe az egész életen át tartó öregedéssel bekövetkező változások vizsgálata generációs szemlélettel, melynek fókuszában a szubjektív életminőséggel és fogyasztással kapcsolatos egyéni átalakulások állnak.

Publikációk

Hegedüs, R. – Törőcsik, M. (2020) 
Ageing. Az idősödő magyar lakosság öregedéssel és vásárlási szokásaik megváltozásával kapcsolatos beállítódásának vizsgálata. Kézirat. EFOP-3.6.1-16-2016-00004, Pécs, PTE KTK

Hegedüs, R. ; Törőcsik, M. ; Németh, P.
Generációs eltérések a korérzékelésben Magyarországon. In: Bruder, Emese; Obádovics, Csilla (szerk.) Változó társadalom, változó gazdaság = Changing society, changing economy. Budapest, Magyarország : Scolar Kiadó, (2019) pp. 107-130. , 24 p.

Réka, Hegedüs
ATTITUDES AND PHYSICAL ACTIVITY IN OLD AGE. In: Oláh, András; Sík, Attila (szerk.) RÉSZLETES PROGRAM ÉS ELŐADÁS KIVONATOK = FINAL PROGRAM AND ABSTRACTS : ART OF AGEING – Aktív Idősekért Nemzetközi és Szakmai Továbbképző Konferencia Art of Ageing – International Conference and Professional Training For the Active Elders. Pécs, Magyarország : Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (PTE ETK), (2019) p. 13 , 1 p.

 

Publikációs lista

Önéletrajz
Önéletrajz (125.21 KB)