Innovációk a piackutatásban - A szemkamera feltörekvő útja

2022. április 28. 09:46

A fogyasztói viselkedés kutatásában egyre fontosabb szerepe van a neuromarketing eszközöknek, így a szemkamerának is. Az elmúlt években jelentősen nőtt az érdeklődés a technika iránt. Mutatjuk, hogyan. 

A fejlődés szerepe 

Ahogy számos ágazatban, úgy a piackutatás terén is folyamatos innovációkra van szükség. Nem elegendő a jól bevált megoldások használata, hiszen az egyre jobb minőségű és nagyobb mennyiségű adat iránti igény és a technológiai fejlődés megköveteli az állandó előrelépést. Ezt támasztja alá az GreenBook évente megjelenő összefoglalója is, mely kitér a legújabb innovatív módszerekre és azok arányainak változására az ágazatban. 

A koronavírus megjelenése megannyi területen újdonságokat hozott, mely elsőre inkább tűnhetett kihívásnak és nehezítő tényezőnek, mint valami új kezdetének.  Számos tekintetben azonban az előrelépés lehetőségét jelentette ez a kényszerű helyzet. Nem meglepő, hogy a piackutatási iparágban is változást hozott, elegendő csupán az online technikák jelentőségének növekedésére gondolni. 

A GRIT Report legutóbbi összefoglalóiból pedig azt is látjuk, hogy az innovatív módszerek iránti nyitottság is növekedésnek indult.  

MIÉRT? 

A pandémia ugyanis nem csak a magánemberek, de a vállalatok számára is bizonytalanságot hozott. Egy ilyen helyzetben pedig a túlélést az információ, az információt pedig a kutatás jelenti. Minél többet tud a vállalat a változó fogyasztói igényekről, annál könnyebben tud reagálni, ami egy bizonytalan helyzetben kritikus jelentőségű. 

 

Legfrissebb tendenciák 

A GRIT Report évről évre információt szolgáltat arról - többek között -, hogy milyen az innovatív kutatási eszközök iránti nyitottság és azok használata a szolgáltatók és az ügyfelek körében. 

A legfrissebb összefoglaló alapján, a kutató ügynökségek 42%-a, míg az ügyfelek 40%-a használja, vagy tervezi használni a kutatásaiban. Ezzel az eszköz a nyolcadik helyet foglalja el a feltörekvő piackutatási módszerek listáján.  

Forrás: GRIT IP Report 3.3.22.pdf 

 

A kizárólag 2022-es adatokat szemléltető diagramnál kifejezőbb információkat közöl az az összefoglaló tábla, mely a 2014-es év adatától indulva hasonlítja össze, a szemkamera használatot érintő, évről-évre kapott eredményeket. Az ábra jól szemlélteti, hogy mindkét szegmens esetén a növekvő tendenciát az eszköz használatában, emellett a pandémia megjelenését követő emelkedés, melynek több elsődleges oka a korábban már említett vírushelyzet okozta kiszolgáltatottság. Ide jó lenne egy ábra az általános képről, de nem tábláztat, inkább diagram 

 

Bővebben az ügyfelekről... 

A szemkamera használatát 2014-től alapvetően növekedés jellemzi ügyféloldalon, a 2015-ös év kivételével. Kiemelendő azonban, hogy a vírus megjelenését követő években magasabb növekedés következett be, mint azelőtt, ami a korábban említett kiszolgáltatottság mellett, a szemkamerát alkalmazó mérési eljárás természetes elterjedésének is köszönhető. További megfigyelések alapján, a megrendelők alapvető motivációi között a bővítés és az értékteremtés emelendő ki, mely ugyancsak hozzájárult a modern technológiai eszközök iránti kereslet növekedéséhez. 

... és az ügynökségekről 

Az ügyféloldalon mért eredményekhez képest, a szolgáltatói oldalon nagyon hasonló tendenciát látunk, ami talán az eltérő motivációs háttérrel ragadható meg legjobban. A beszállítók elsődleges célja a működési hatékonyság az adatgyűjtés és az adatfeldolgozás terén is.   

 

Amit mi látunk 

Bár a pandémia hatására jelentősen növekszik az online technikák jelentősége (értve itt a teljesen új megoldásokat és a hagyományosan személyesen végzett, de online platformokra terelt megoldásokat is), úgy tűnik, hogy a nyitottság az innovatív eszközök iránt töretlen. A várakozásunk pedig az, hogy ezek a hatások erősítik egymást, hiszen a különböző kutatási módszereket együtt használva még izgalmasabb eredmények születnek. 

 

Forrás

GRIT IP Report 3.3.22.pdf