FINTELLIGENCE Pénzügyi Edukációs Konferencia

2020. március 6. 14:30

2020-ban hatodik alkalommal került megrendezésre a pénzügyi tudatosság és vállalkozási ismeretek fejlesztését célzó Pénz7 – Pénzügyi és Vállalkozói Témahét. A rendezvénysorozat március 2-6 között zajlott le, melynek kiemelkedő szakmai partnerei voltak az Emberi Erőforrások Minisztériumának projektvezetése mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Junior Achievement Magyarország Alapítvány, a Magyar Bankszövetség, a Takarékbank, a Pénziránytű Alapítvány, a Pénzügyminisztérium, továbbá az eseménysorozat kiemelt tudományos eseményének, a Fintelligence Pénzügyi Edukációs Konferenciának helyet adó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara.

A március 5-én megrendezett Pénzügyi Edukációs Konferencia nyolc tudományos előadást foglalt magába, továbbá a rendezvény záró eseményeként átadásra került a Pénzügyi Kultúra Nagykövete Díj.

Az tudományos előadások sorát Kovács Levente (Bankszövetség) nyitotta meg, aki az évszázadok forradalmi újításainak felvillantásával hívta fel a figyelmet a jelenlegi digitális pénzügyi világ adta lehetőségekre.

Ezt követően Rákossy Balázs (Pénzügyminisztérium) a gazdasági növekedés és a pénzügyi tudatosság vélt és valós összefüggéseiről beszélt, mely során kiemelte, hogy a gazdasági növekedés és a pénzügyi tudatosság foka között nem lelhető fel korreláció.

Kandrács Csaba (Magyar Nemzeti Bank) a március 2-án elinduló azonnali fizetések rendszeréhez kapcsolódóan tartotta meg előadását az új fejlesztés makrogazdasági és felhasználókra vonatkoztatható előnyeire fókuszálva, mely során kiemelte a rendszer biztonságát támogató intézkedéseket.

Balogh László (Pénzügyminisztérium) előadása során kitért a fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítését és fejlesztését célzó programokra, melynek során egyetemek bevonásával is igyekeznek hiteles szakmai grémium által átadni a fiatal generációk számára a tudatos pénzügyi döntések alapjait és felhívni a figyelmet a hedonista életmód okozta problémákra.

Czimer Gergely (Takarékbank) a pénzügyi szektor digitalizációval fellépő kihívásait a technikai és szabályozói környezet komplexitása mentén elemezte, továbbá kitért a jelenség nehézségeire és lehetőségeire, melyekkel a bankrendszernek napjainkban meg kell küzdenie.

A rendezvény egy angol nyelvű előadást is magába foglalt, mely során Taras Savchenko (Sumy State University) ismertette nézeteit Ukrajna pénzügyi rendszerének kihívásaival kapcsolatban.

Az esemény utolsó előadása Pál Zsolt (Fintelligence Pénzügyi Kultúra Központ) által hangzott el, ahol az azonnali fizetés rendszerének statisztikai és adatkinyerési előnyeiről hallhatott a közönség.

A konferencia záró eseményeként Kovács Levente (Bankszövetség), illetve a tavalyi év két díjazottja Pintér Éva (Budapesti Corvinus Egyetem) és Schepp Zoltán (Pécsi Tudományegyetem) közösen adták át a 2020-as év Pénzügyi Kultúra Nagykövete Díjat Tebeli Izabella (Pénzügyminisztérium) részére.

Galéria

Kapcsolódó Híreink

Elkezdődött a beiratkozás a Hageni Egyetemre

A Hageni Távegyetem (FernUniversität in Hagen) NÉMET nyelvű képzésére ismét beiratkozhatnak Karunkon.

Dóczi Gerda Rektori Dicséretben részesült

Az idei évben Rektori Dícséretben részesült kolléganőnk, Dóczi Gerda.

PTE Arany Katedra díjat vehetett át Gyarmatiné Bányai Edit

A pedagógusnapi ünnepi szenátusi ülésen Gyarmatiné Dr. habil. Bányai Editet Arany Katedra díjjal jutalmazták.

XVIII. Pécsi Pénzügyi Napok a Pécsiközgázon

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 2026. június 4–5. között rendezték meg a XVIII. Pécsi Pénzügyi..

Megjelent a Kar 2025/26-os Éves Hatásjelentése (Annual Impact Report)

Megjelent a Közgazdaságtudományi Kar 2025/26-os éves hatásjelentése. Az idei kiadvány jelentős mérföldkövet jelent..

Lezajlott a 2025/2026-os tanévben az Országos Középiskolai Diákprojektverseny

A KTK Innováció Különdíjat idén az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium "Lady Winterbaum" csapata kapta.

Kutatói szeminárium Dr. Prachi Gala - ReSem

A félév záró kutatási szemináriuma, amelyet június 2-án tartottak, nagy sikernek örvendett és jelentős érdeklődést..

Átadásra kerültek a 2026-os év Executive Fellow díjai

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán idén is átadásra kerültek az Executive Fellow elismerések, amelyekkel..