2020. december 12. 13:39
„A legrosszabb abban, ha mentális betegséged van, az, hogy az emberek elvárják, hogy úgy viselkedj, mintha nem lenne.”
Kevés olyan filmmel találkoztam eddig, aminek a megnézése után meglehetősen hosszú időnek kell eltelnie, mire ki tudom fejezni, mit érzek, mit gondolok róla. A Joker abszolút ezek közé a művek közé tartozik. Joker képregényekből megismert karakterét már rengeteg feldolgozásban láthattuk, de elmondható, hogy ezúttal egy egészen egyedi megközelítést kapott. Szinte mindenki ismeri Heath Ledger Sötét lovag-beli alakítását, akinek karaktere aktív résztvevője volt a cselekményeknek, végig irányító szerepben volt, és láthattuk, mi a célja, mi az „ideológiája”. Ehhez képest Phoenix Jokere meglehetősen passzív. Gyakorlatilag csak úgy megtörténnek vele a dolgok, és nem igazán tudjuk, mit is akar, akar e egyáltalán valamit. A filmben egy társadalomból kivetett, beteg embert láthatunk, akinek viselkedése sokszor kényelmetlen érzést kelt a nézőben. A film ugyan a 80-as években játszódik, de ezt nem érzékeljük, játszódhatna a jelenben is. Olyan társadalmi problémákat vet fel, amikkel a mai napig nem kezdünk semmit megfelelően. Számomra a film egyik legerősebb mondata az volt, amikor a naplójába írva Arthur (Joker) megjegyezte: „A legrosszabb abban, ha mentális betegséged van, az, hogy az emberek elvárják, hogy úgy viselkedj, mintha nem lenne.”
Írta: Simon Barbi